Gulyás Gergelynek 3 milliós a fizetése mégsincs autója, sem megtakarítása

Gulyás Gergelynek 3 milliós a fizetése mégsincs autója, sem megtakarítása

Gulyás Gergelynek bruttó 3 millió a havi fizetése, érdekes módon vagyonnyilatkozata mégsem változik évek óta. Sem megtakarítása, sem autója nincsen. Milliós tartozása viszont igen. Ez vajon hogy lehetséges?

Orbán Viktor szócsövének, Gulyás Gergelynek mindössze két ingatlana van, azok sem abban a kerületben, ahol választói élnek. Mindkét lakás a 11. kerületben van. A kisebb lakást 2006 óta birtokolja, a felét ajándékként kapta. Ez egy 52 négyzetméteres társasház egyik lakása.

2016 óta tulajdonosa egy 95 négyzetméteres lakásnak szintén a 11. kerületben. 

A papagájminiszter adóalapja ugyanúgy nőtt, ahogy Szijjártó Péteré és Varga Mihályé: míg 2018-ban 22 millió forintos bevétele volt a három miniszternek, 2019-ben ez 35,5 millióra emelkedett. Az Index szerint ez havi bevételként nagyjából 2,9 millió forintot jelent. 

Gulyásnak 2018-ban volt egy 1,2 milliós banki tartozása, ez 2019-ben már 5 millió forint volt. 2020-ra viszont megszabadult a banki tartozástól. Ellenben lett egy 7 milliós hitele egy magánszemélytől. Valamint évek óta törleszt egy 120.174 CHP alapú hitelt, de a vagyonnyilatkozatából az nem derül ki, hogy ebből még mennyi van neki hátra.

Az viszont kiderül a vagyonnyilatkozatból, hogy papíron se autója, se telke, se cége, se megtakarítása nincsen a milliós fizetéssel rendelkező miniszternek és országgyűlési képviselőnek. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.04

Pokorniék hoztak egy rendeletet, amit pont ők nem tartanak be

Pokorniék hagyják sorra lepusztulni a XII. kerület egykor gyönyörű, pompás épületeit. Nem tesznek semmit azért, megóvják ezeket, pedig erre rendelet is van.

  • 2020.08.04

Gyávaságból vagy lustaságból, de Gulyás Gergely nem ment be dolgozni

A nyár folyamán ma egyetlen egyszer kellett volna bemennie dolgozni Hegyvidék Fidesz-csicskájának, de még erre sem volt képes.

  • 2020.08.03

Újabb egyeztetések zajlottak a Hollósy téri játszótér ügyében

Kikérték a lakók véleményét arról, mit gondolnak a 200 millióért felújítandó játszótér eddigi terveiről. A helyi lakók egyelőre inkább aggályaikat sorolják a beruházással kapcsolatban. Vajon ezt figyelembe veszik majd Pokorniék?