Hajnal Miklós legfőbb üzenete mind a 11 864 (!) hegyvidéki és bel-budai szavazónak az, hogy a mai naptól kezdve azon dolgozik, hogy mindannyiunkat képviselni tudó, a Fidesz magabiztos megverésére képes, közös ellenzéki jelölt legyen.
Hajnal Miklós köszönetet mondott Dr. Visi Piroskának és Dr. Komáromi Zoltánnak a színvonalas és elegáns küzdelemért. A Hegyvidék esetében fontos aspektus, hogy
mindhárom jelölt számtalan fontos gondolattal gazdagította az életünket az elmúlt hetekben és az ő egyéniségük, komplex gondolkodásuk és érett kommunikációjuk gyümölcse is az elképesztő arányú hegyvidéki részvétel.
Ízlelgessük egy kicsit: 67 215 választásra jogosultból 11 864 fő ment el előválasztani. Az olyan demokráciákban, ahol már létezik az előválasztás intézménye, egy 5 százalékos részvétel számít jónak. Esetünkben ez 17,7 százalék! Bátran kijelenthetjük, hogy a hegyvidékiek és bel-budaiak tudatos, a közügyeket figyelemmel kísérő, intellektuálisan igényes emberek, akikre számítani lehet majd az országgyűlési választásokon is. Köszönjük!
Hajnal Miklós minden szavazónak és minden aktivistának, hálás, nem csak azoknak, akik őt támogatták. A győzelme kapcsán írott bejegyzésében így fogalmaz:
"Történelmi pillanatok ezek: most jön létre az a szövetség, ami képes lesz jövőre leváltani Orbán Viktor kormányát.
...
Itt kell megragadnom a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak a lebonyolítóknak is: a civileknek és kiemelten az aHangnak, valamint a rengeteg momentumos és nem momentumos aktivistának, akik a sátrakban, online szavazásban, és a szavazatszámlálásban egyaránt is hatalmas munkát végeztek.
És természetesen hatalmas köszönettel tartozom Bel-Buda és a Hegyvidék 11864 szavazójának is, akik óriási számban és lelkesedéssel jelentek meg a sátrainknál. Egy dolgot szeretnék tisztázni feléjük, és az összes ellenzéki szavazó felé: mától kezdve azon fogok dolgozni, hogy mindannyiunkat képviselni tudó, a Fidesz magabiztos megverésére képes jelölt legyek."
Forrás: Hajnal Miklós Facebook oldala
Hajnal Miklós tiszte lesz szembeszállni Fürjes Balázzsal
Elképesztően magas volt az előválasztási részvétel a Hegyvidéken - ez az igazán politikailag tudatos körzet! A helyi szavazók döntése alapján Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja fog szembeszállni Fürjes Balázzsal. Mutatjuk a számokat!
Hajnal Miklós népszavazást kezdeményez a Pegasus ügyében
A magyar jogállamiság válságban van, hiszen bárkit megfigyelhet a kormány, ha az a politikai érdekükben áll. Mivel a parlamenti kontrollt a Fidesz ellehetetleníti, az egyetlen út, ami az igazsághoz vezet, az a népszavazás! Nézzük a kérdéseket! Ön mit válaszolna?
Mészáros és Tiborcz összejátszottak az állami megbízásokért - Hajnal Miklós feljelentette őket
Az, hogy Hajnal Miklós, feljelentette Mészárost és Tiborczot kartellezés gyanújával, úgy hat, mint a jó wasabi: először semmi, aztán üt, de máshogy, mint vártuk. Bár a teljes ország tudta, hogy ez a két jómadár évek óta nyerészkedik közpénzből, mégsem fordult senki a Gazdasági Versenyhivatalhoz. Eddig.